Kipróbáltuk: Citybus i280 Series DLC

Ki hitte volna, hogy valaha fizetős kiegészítőként látjuk viszont kis hazánk buszait egy játékban. Mi biztosan nem, aztán mégis itt vannak. A szentpétervári illetőségű BusTrainz csapata az Aerosoft gondozásában május 11-én kiadta a Citybus i280 Series névre keresztelt kiegészítőjét. Kaptunk is az alkalmon és kipróbáltuk, lássuk mit kapunk a pénzünkért.

A csomagban a jól ismert Ikarus 280-as Citybus i280-ra átkeresztelt mását találjuk, azon belül is a .02-es altípusét, ami a széria keletnémet exportra szánt változata, 4 darab ráncajtóval, 192 lóerős Rába szívódízellel, és 6+1 sebességes Csepel kézi váltóval. Összesen 5 különböző változat, pontosabban 5 különböző évjárat közül választhatunk, ezek külső és belső jegyekben egyaránt eltérnek.

citybus_i280_teszt_2

A modell szépre sikeredett. A készítők korábbi, jóval hasábszerűbb buszaihoz képest ez már hasonlít is az igazira. A forma pontos, a textúrák ugyan néhol kissé elmosottak, de az összhatás nagyon rendben van, és a fotótextúrákért is jár a plusz. A műszerfal különösen jól néz ki, az ülések sem darabosak, egyedül talán az utastér világítás lámpaburái laposabbak, mint a valóságban, de ez már súrolja a szőrszálhasogatás határát.

A buszhoz alapból elég sok festést kapunk. Akad néhány német (BVB, BVG, DVB, Leobus), hiszen mégiscsak Németországnak gyártott típusról van szó, de a többség valamilyen orosz társaság színeit teszi fel a kasznira. A mellékelt sablonok használata megegyezik a gyári buszokéval, szóval az átfestések készítése semmilyen különösebb nehézséget nem szabad, hogy okozzon. Emellett temérdek .cti-s változó közül is választhatunk, amikkel további apró részleteket állíthatunk be a busz modelljén. Erről bővebben a buszhoz mellékelt leírásban olvashattok.

citybus_i280_teszt_3

De sajnos nem minden arany, ami fénylik. Hangok terén például egyáltalán nem remekel a kiegészítő. Ezek a DarkWolf-féle hangok számos másik buszban is megtalálhatóak. Bent egészen szépen szól, érződik a szívómotor lágyabb hangzása, de a külső hangok aligha hasonlítanak a valódira. További kevésbé kellemes meglepetés, hogy elég sok animált elem a gyári MAN-ek hangjait használja. Az ablakok csúszása, a tetőablakok, a motorfedél, a szellőző, stb. Azért az ilyesmit nem nézzük jó szemmel egy 15€-t kóstáló kiegészítő esetén.

citybus_i280_teszt_4

Telepítés után ér minket a következő kellemetlenség, ugyanis a készítők egy már előre, a busz számára bekonfigurált keyboard.cfg-vel is megörvendeztetnek minket, ami önmagában egy teljesen jó elképzelés lenne, ha nem írná felül a meglévőt. Szóval mindenképpen készítsetek egy biztonsági mentést a sajátotokról, ha szükségesnek érzitek. További furcsaság, hogy a billentyűzetkiosztást nem gondolták át a srácok teljesen. A motor leállítása, valamint a kipufogófék, ami egyébként nagyon klasszul sikerült, és élmény használni, a “K” gombra vannak rákötve.  A “K” másik funkciója, hogy kikapcsolja az éppen aktív játékvezérlőt. Szóval ha kormánnyal vezetünk, és a bubuféket szeretnénk használni, akkor a kormánnyal való vezérlés ki fog kapcsolni.

citybus_i280_teszt_1

Összegezve, ez nem egy rossz DLC. Sőt, minél többet játszik vele az ember, annál jobban fog tetszeni neki. Azért azt megjegyeznénk, hogy a kapott tartalom mennyiségének tükrében a 14,99€-s árat kissé borsosnak tartjuk. A széria egy altípusának öt minimálisan eltérő változata elég kevésnek tűnik. A végső döntés meghozatala előtt mindenképpen próbáljátok ki az ingyenes verziót, ami a kiegészítőben szereplő egyik busz egyszerűsített változata. Ezt ide kattintva érhetitek el. A készítők ígérete szerint egyébként a 280.03-as altípus egy ingyenes frissítés keretén belül érkezik majd, mi pedig bízunk benne, hogy a projekt további javításokkal és tartalommal fog bővülni a közeljövőben.

Ha megtetszett a kiegészítő, akkor Steamen, vagy az Aerosoft webshopon keresztül vásárolhatjátok meg.

Ki hitte volna, hogy valaha fizetős kiegészítőként látjuk viszont kis hazánk buszait egy játékban. Mi biztosan nem, aztán mégis itt vannak. A szentpétervári illetőségű BusTrainz csapata az Aerosoft gondozásában május 11-én kiadta a Citybus i280 Series névre keresztelt kiegészítőjét. Kaptunk is az alkalmon és kipróbáltuk, lássuk mit kapunk a pénzünkért. A csomagban…

Citybus i280 Series

Modell - 9
Hangok - 6.5
Gépigény - 8.5
Ár/Érték - 6

7.5

/10

A viszonylag magas árhoz képest kevéske tartalom, de a minőségre nincs különösebb panaszunk. A kissé butított ingyenes változat kedves gesztus, ki lehet vele húzni, amíg nem bővül a kiegészítő plusz tartalommal, vagy nem kap egy nagyobb leárazást.

ÉRTÉKELD! 3.39 ( 24 értékelés)
8
Hozzászólások
  • Tierhold Tamás

    És a vállalkozó kedvűek, ha megvették, az Ingyenes verzióból néhány fájl átcserélésével akár le is cserélhetik a Citybus logókat eredeti Ikarus logókra. (ez 3 textúra fájl, és 1 model fájlt érint). Már is jobb érzés lesz ránézni kívülről 😀

  • Molnár Ádám

    Börzsöny mapon akarok ezzel játszani de nem akarja a táblára kiírni hová megyek. milyen kijelzőt használ?

    • Külön el kell hozzá készíteni a Börzsönyös táblákat, mert “saját megoldást” találtak ki a készítők.

      • Molnár Ádám

        nehéz ezt megcsinálni?

        • Nem feltétlenül. Nézd meg, hogy néznek ki a buszhoz alapból mellékelt táblák, és azok alapján el tudod készíteni a Börzsönyös változatokat is.

  • FFA

    A 256-osokkal mi a helyzet? Mert igazából semmilyen jobb minőségű Ikarus nincs a 256.44-en kivűl,és ez meg egy borzalom lett szerintem.

    • Csak annyit tudunk, hogy készülnek.

Hasonló bejegyzések
Bejelentkezés
fbs_skyliner_dlc_kiemeltosszefoglalo_2017_maj_kiemelt